Írta: Hao (bobo77@freemail.hu)

Kelt: 2005-06-19

Megjegyzés: Nagyon hamar megpróbálom folytatni…

Sötét Utak

Második fejezet

Egy kisebb csoda

   Horo nem tudott mit kezdeni magával és a gondolataival. Nem kellett volna hagyni, hogy megtegye… De annyira erőszakosak voltak, és Anna eddig mindig gond nélkül meg tudta idézni a szellemeket. Nem lesz most sem baj, csak a terhesség miatt van.

   Körülnézett a kis szobában, ahol várakoztak arra, hogy Yoh nagyapja megmondja, mit kell tenniük… Vagy van-e értelme tenni már bármit is. A napsugár erősen sütött a redőny rései között, csíkos mintázatot festve a fa padlózatra.

   Vele szemben Yoh ült, akinek a vállán Tamara feje nyugodott. A lányt nagyon felkavarta az, ahogy Yoh viselkedett. Nem tudta a gondolatait összeszedni. Már nagyon régóta nem volt látomása, így a meditálást is elhanyagolta egy ideje. De most, a fejében villódzó képek közül egy képsor mind gyakrabban visszatért. És ő Rent látta… Annával harcoltak Hao ellen. És egy hatalmas robbanás után mindketten a földön maradnak. Felkapta a fejét Yoh válláról, aki meglepődve fordult felé.

- Én… Csak egy látomást láttam. Nem tudom, de valószínűleg a jövőből… De az lehetetlen. Teljesen összezavarodtam…

- Kit láttál? Annát? Mi van vele? És a baba? – Horo annyira izgatott lett, hogy azonnal felpattant a székéből, és Tami elé lépett.

- Annát láttam, igen, és… Rent – Tamara ránézett Yohra és látta, hogy arcán megkeményednek a vonások – ÉS harcoltak Haoval… Ne haragudj- nem tudta miért, de úgy érezte valamit hibázott, hogy ezt látta.

- Miért kérsz bocsánatot? Nem tettél semmi rosszat – mondta Yoh, és mikor látta, hogy egy könnycsepp csordul le a felesége arcán, megölelte – Jaj, Tami… Semmi baj… Jobban felkavart hogy újra látod a jövőt, mint kellene.. Semmi baj. Horo, kérlek te se izgasd fel magad- mondat Yoh, látva hogy Horo a tehetetlen dühében majdhogynem ököllel megy a falnak. Megpróbált mindenkit megnyugtatni, bár ő maga is olyan ideges volt, hogy Horohoz hasonló tettekre lett volna képes…

*

-Rendbe fog jönni. Beszélhettek vele. Azért tartott ilyen sokáig, mert sajnos meg kellett szülnie a gyereket. Hm… Mennem kell. Beszélgessetek vele- Yohmei mester csak futtában mondat ezeket, és már csapódott is mögötte a kis szoba ajtaja.

- De… - Horo felpattant, és egy pillanat falfehérre sápadt az arca – Meg kellett szülnie a gyereket? Megszülte a gyereket. Akkor… - Csak állt ott, és próbálta megemészteni a hallottakat. Yoh odalépett mellé, megveregette a vállát.

- Gratulálok, haver. Apa lettél- majd elkezdett nevetni. Tami, aki elaludt, erre a hangra ébredt fel. Nagyon régen nem hallotta ilyen vidámnak a férjét, és úgy gondolta, ha másért nem, ezért már megérte felébredni.

- Mi történt?- kérdezte, felállt, és kinyújtóztatta a karjait.

- Hát… -Horo még mindig úgy állt, ahogy eddig, és képtelen volt megmozdulni – Apa lettem- mondta, és ő is nevetett Yohval együtt, aki már csak azon nevetett, hogy Horo min nevet.

- Mi? És itt állsz? Menjél már be. Te meg min nevetsz ennyire? Nem vagyunk ovisok.

   Tamara elindult és belépett a kicsi sárgafalú helyiségbe. Anna az ablaknál ált nekik háttal, és a szobában még két nő sertepertélt, valószínűleg a mester tanítványai, aki segítettek a szülésnél. Óvatosan követte őt a két fiú is. Olyanok voltak, mint a kisfiúk, akik először merészkednek be a lányvécébe. 

- Hogy vagy? – kérdezte Tami, és odalépett Annához, aki karjában tartotta az újszülöttet – És ő? Vele mi van? Hát nem aranyos? Nagyon szép kisba..ba vagy… - hangja elhalt a mondat végére, mikor meglátta a gyereket. A gyereket, akinek a szemei, olyanok, mint a sólyomnak, aranyszínűek.

 - Az idézés. Szóval így akart segíteni. El fog tartani ez egy ideig, mire így Haoval újra harcolhat – mondta Yoh, és tőle csöppet sem szokatlan módón, megint nevetni kezdett.

- Horo… Azt hiszem, megvan a kisfiúnk neve. Ren – Anna megfordult, és megmutatta Horonak a békésen nézelődő kisfiút. A férfi kővé dermedt, és egy pillanatra csak állt, és nem tudta, mit tegyen. A percekkel ezelőtti boldogságnak csak a szikrája maradt benne. Ami egy pillanat múlva, miután megértette, hogy mi is történt, ismét elöntötte a szívét, odalépett Anna mellé, és megsimogatta a kisbaba fejét.