nyugalmat erőltetett hát magára, és ismét megkérdezte:

        - Kihez jöttél?

        - Annához - a lány nem tűnt bőbeszédűnek, de talán csak a gyász miatt.

        - Anna Kyoyoma? Ismered Annát? Én is ismertem - ezekre a szavakra a lány felemelte a fejét, és belenézett a fiú aranyszínű szemébe.

        - Ki vagy te? - a helyzet szinte nevetséges volt, hisz pár perce pontosan ugyanezt kérdezte, a lánytól.Ren mégis úgy érezte, hogy a lány valami végtelen erővel vonzza őt magafelé - Miért vagy itt?

        - Remek, én mintha ugyanezt kérdeztem volna az imént...- Ren sem vesztette el a fejét. Tudta hogy a barátainak most valami kissé cinikus választ adan... a fiú cinikus hangszíne egy kicsit megremegett... ha még élnének - a nevem Ren Tao, és Yohval harcoltam az ellen aki megölte őket. Te ki vagy? - hangzott el sokadszorra is a kérdés.

        - A nevem Eni. Anna huga vagyok. És csak azért jöttem, hogy emlékezzek. És nem nagyon szeretném, ha zavarnának benne.

        - De... de - Ren nem tudott mit mondani. Leült hát a földre, és a kezébe temette az arcát. Megpróbált ő is emlékezni, de rájött, hogy agya most képtelen a múlttal foglalkozni. A jelen érdekelte, és az a lány, aki most szintén leült a földre, és látszólag gondolataiba mélyedt.

   Így ültek, szótlanul, mígnem a hajnal sugarai átszakították a sötétséget. Akkor aztán Ren felállt, és indulni akart.

                - És mi történt? - Ren hátranézett, és látta a lány könyes szemeit. Megtorpant, és megfordult. Aztán szinte önkéntelenül elindult visszafele, és lelült Enivel szemben.

        - Minden az én hibám. Ha nem vagyok annyira makacs, és nem vakít el a düh. Akkor előbb megyek vissza. De dacból, egy ostoba tréfa miatt elmentem tőlük, és mikor visszaértem, már csak a holttesteket találtam meg...

        - Miért hibáztatod magadat? Hiszen ha ott vagy, csak annyi változott volna, hogy te is meghalsz - Eni hátradőlt a puha fűben, és kezét feje alá tette, hogy lássa a fiút. A rózsaszín égen egymást kergették a felhők, és mikor újra a fiúra nézett, látta, hogy ő feláll, és odaül mellé. Ren kissé meglepödőtt, hogy a lány ilyen otthonosan berendezkedett. Úgy gondolta, akár ő is elengdheti magát egy kicsit... Hisz ő megérti őt.

        - De ha nem vagyok annyira makacs... És végiggondolom... Én... Soha többé nem érezhetek semmit... De talán utoljára...- lassan lehajolt, és száját a lány ajkaihoz érintette, aki viszonozta a csókot. Egy röpke percre Ren olyannak érezte magát, mint annak előtte. Mint aki még