Író: Hao

Mű keletkezése: 2005. 05.01.

Besorolás: Nem hiszem, hogy kellene korhatár

Megjegyzés: Kis romantikus semmiség… De azért szomorú, mert magamat mégsem hazudtolhatom meg…

Megjegyzés2: Eninek, hogy tudja, Ren miért olyan magánakvaló... Szóljatok, ha folytassam! 

Funeral of Hearts

 Nem lehet! Hihetetlen... És csak miattam... Ha előbb odaérek... Ha nem az érzelmeim vezetnek, és a makacs sértettségem... Akkor Yoh, és a többiek.. még ma is élnének...

   A sötétben haladó fiú hirtelen megállt három földhányás előtt. Azt, hogy a mélyükben emberek fekszenek, csak a rajtuk godosan keresztbe fektetett három szál liliom mutatta. De Ren pontosan tudta, hogy kik fekszenek a sírokban, hisz alig pár napja még maga is itt állt, és némán nézte, ahogy leeresztették a sírokat, örök nyugalomba helyezve a bennük fekvőket. 

   Minden remény elszállt Yoh, Horohoro és Anna halálával. Hao túl erősnek bizonyult, és már csak idő kérdése volt, hogy őt mikor keresi fel, és öli meg, olyannyira, hogy maga sem értette, mit keres itt. De úgy érezte, hogy csak itt találhatja meg azt a kis darabot a lelkéből, amit a remény elvesztése kitépett.  Minden lépésért meg kellet küzdenie, ami idehozta, de szíve győzött az esze felett, és mindenképpen el akarta mondani a barátainak, hogy sajnálja, és mindenért kárpótolni akarta őket... akárhogy.

   Igaz, hogy szíve sötétségbe borult, mégis meglátta szeme sarkából azt a közeledő alakot, aki... ahogy közeledett, egyre szebb lett... És úgy tűnt, ő is ugyanezekhez a sírhokoz jön. Még nem ocsúdott fel meglepetéséből, amikor a közeledő lány megállt, és furcsán nézte, hogy mit keres itt más valaki. Aztán bizonyára úgy döntött, hogy semmi értelme itt állni és bámulni a fiút, ezért lehajolt, és az egyik sírra kicsi, sárga virágot fektetett.

   Ren nem tudta ki ez a lány, de bizonyára ismerte a barátait, hisz az ember nem tesz virágot csak úgy egy sírra...

        - Öhm... Bocsánat, de te... ki vagy? - Ren próbált kedves hangon beszélni, és mosolyogni, de elég nehezére esett.

        - Szia - válaszolta a lány. Ren nem tudott kiiagazodni a lányon...Nem értette, hogy miért, de valamiért vonzotta őt az a tekintet, ahogy a lány nézett rá.

        - Kihez jöttél? Ismered azokat az embereket, akik itt vannak? Ismered Yoht? - Ren hangja izgatottá vált. Ha van még valaki aki tudja, mit érez... Aki tudja, hogy amit érez milyen. De nem! Nem érezhet semmit soha többé. Mindig magára kellett szólnia, mert nem akarta soha többé hogy a düh, vagy valami más miatt befolyásolható legyen. Nem történhet meg miatta mégegyszer valami ilyesmi... Soha!